20160204

#krizboatparis / vol.1

mindenekelőtt: úgy döntöttem leállítom az "eredeti" krizbo.com-ot, és új blogot indítok kicsit letisztultabb szemléletben. Ennek számtalan oka van, ezeknek külön posztot szentelek majd. A tartalom persze megmarad, elérhető az "archívum" menüpontban, vagy az eredeti címen: krizbaig.blogspot.com. Addig álljon itt az új blog első posztja arról a bizonyos Czóbel képről.

2011-ben Nyolcak kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás kurátorainak tudomása volt arról, hogy a fiatal Czóbel, 1904-ben, Párizsban tanult a Julian Akadémián, ahol elnyerte az Akadémia éves díját az "Ülő férfi" c. vörös kréta tanulmányával. Azóta semmit nem lehetett tudni a grafikáról. Így a Nyolcak kiállítás egyik kurátora, Barki Gergely megkereste a Julian Akadémiát, hátha megvan még a munka, hiszen érdekes lehet Czóbel egy fiatalkori tanulmányát is bemutatni. Azt mondták, sajnos az archívumuk megsemmisült, de azért utánanéznek.
Csodálatos módon, előkerült hat grafika, melyek közül az egyik éppen a fiatal Czóbel díjnyertes munkája volt. A rajzot akkor hazahozták és restaurálták, majd a kiállítás végeztével visszakerült az Akadémiára.
Mint talán páran tudjátok, Czóbelnek állandó kiállítása van Szentendrén, ami évek óta változatlan, ezért idén úgy döntött a múzeum, ideje kicsit frissíteni az anyagon. Így került újra képbe a fent említett kréta rajz.
A múzeum úgy döntött, anyukámat küldi el a grafikáért Párizsiba, hiszen egyrészt kiválóan beszél franciául, ő is levelezett az Akadémiával, nem idegen neki a város – egész konkrétan úgy ismeri mint a tenyerét –, és egyébként is, anyukám egy szuperhős. Ő pedig úgy érezte, nem szívesen utazna egyedül, így ketten vágtunk neki a kalandnak: egy, szürke, esős hétfő reggel együtt autóztunk a repülőtérre, hogy onnan Párizsba repülve hazahozzunk egy Czóbel Béla grafikát. Már attól kiver a víz, hogy ezt leírom.
A továbbiakban ennek a grafikának a történetéről és a párizsi kalandjainkról fogok írni. Igyekszem kitérni minden olyan dologra, ami érdekes lehet számotokra, de lesz olyasmi is, ami abszolút szubjektív, teljesen egyéni benyomás. Igyekszem tömör maradni.


Mindenekelőtt létrehoztam a #krizboatparis hashteget Instagrammomon. Ez tűnhet iszonyú ostoba, vagy akár irreleváns dolognak, de higgyétek el, nem az. Az összes Párizsban készült képet megnézhetitek a linkre kattintva, ha csak a fotókra vagytok kíváncsiak, a történet nélkül.

A két órás repülőút, az egy órás buszút, a metró, majd a szállás elfoglalása után egyből az Akadémiára indultunk a grafikáért, a hónunk alatt az előző este összekészített hengerrel. A terv az volt, hogy a grafikát a direkt erre a célra összeválogatott, speciális papírok közé csavarjuk, majd visszasétálunk vele a Párizsi Magyar Intézetbe – ott volt a szállásunk –, hogy ott a műtárgyat biztonságosan elhelyezve, önfeledten vágjunk neki Párizsnak.


Ehhez képest az első sokk akkor ért minket, amikor az Akadémia igazgató helyettese a szemünk előtt akasztotta le az üvegezett kerettel együtt a munkát, minden előkészítés nélkül. Gondolom nem kell mondanom, hogy keretestül nem vihettük fel a gépre, szóval nekünk kellett kibontani a képet.
A következő, még nagyobb sokk az volt, hogy kiderült: a franciák, miután visszakapták a restaurált(!) képet, simán hozzáragasztották a rajzot egy kartonhoz, ezzel lehetetlenné téve az összetekerést. Arról, hogy ezzel a kép is károsodott, már nem is beszélve! Adok szikét, vágjátok le, – mondta az igazgató. Mintha csak úgy le lehetne vágni egy Czóbel grafikát a kartonról! Ez a nyilvánvaló kellemetlenségeken kívül arra is rávilágított, mennyire nem értik, mit jelent számunkra Czóbel. Rákérdeztünk, van-e restaurátor, aki leszedné a ragasztást – mégis csak egy művészeti iskoláról beszélünk! – de nem volt. Még csak nem is ismertek mozgósítható szakembert.


Így, mint egy vert sereg, grafika nélkül tértünk vissza a Párizsi Magyar Intézetbe, bármiféle megoldás nélkül. Alig három órája voltunk Párizsban, de missziónk máris teljesíthetetlennek tűnt. Szerencsére nem voltunk teljesen magunkra hagyva.
A Magyar Intézet munkatársai felvették a kapcsolatot egy restaurátorral, aki kedden délután meg tudta nézni a munkát, a feladatunk „csupán“ annyi volt, hogy másnap délelőtt menjünk vissza az Akadémiára, és keretestül hozzuk át az Intézetbe a rajzot, hogy kiderüljön, mit lehet tenni.
Addig is belevetettük magunkat a nyirkos délutánba, ami neonfényes Szajna parti éjszakába fordult. Elsétáltunk a Notre Dame-hoz, majd a latin negyedben mászkáltunk, ami onnan kapta a nevét, hogy korábban – egészen a 68-as diáklázadásokig – itt volt a Sorbonne fő székhelye, ahol a középkorban latinul tanultak és beszéltek a diákok. Most szűk, ezernyi színes neon fénnyel megvilágított utcasor, a legkülönbözőbb országok ételeit kínáló, olcsó helyekkel. Egymást érik a török, görög, japán, kínai, arab és persze francia különlegességeket kínáló, kisebb-nagyobb éttermek és bódék. Ennyire diverz és minden szempontból sokszínű városban még sosem jártam. Végül egy-egy gyrostálba merültünk. Akkor jöttem rá, hogy ez volt az első étkezésem aznap.

Folytatás következik!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése