20160410

téglák


Na, hát körülbelül így érzem magam. Betéglázva, besűrűsödve, összetömködve. Sok a feladat, és mivel sok mindent sikerült jól megoldani mostanában, minden új feladatnál rám nehezedik minden korábbi jó megoldás sikere – az elvárás, hogy legyen megint olyan jó, mint legutóbb. Még szerencse, hogy a környezetem nem felejt el emlékeztetni: Krizbó, rajtad van az egész város tekintete.

Ez persze jó dolog, és felhőtlenül örülhetnék neki, de közben, ahogy írtam, nagyon nyomasztó érzés. De közben meg valahogy úgy vagyok vele, hogy ez egy plusz késztetés arra, hogy a lehető legjobb megoldások szülessenek az újabb és újabb problémákra. Csak ne lebegne közben ennek az átmenetiségnek a szelleme az egész fölött: már nem egészen Sopronban, még nem egészen Szentendrén-Budapesten. Valahogy minden olyan idióta módon lebeg és valószerűtlen.

Olyan érzés, mint nagyon magasan lenni – annyira, hogy talán továbbmászni már több értelme van, mint visszamenni. Közben viszont szörnyen szédülve az alattam elnyúló mélységtől. No de mindegy, irány előre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése