Krizbai Gergely vagyok...szeretem a kekszet...kábé ennyi.
Egyébként pedig...
Mit kell rólam tudni az étkezési szokásaimon kívül? Lassan 5 éve vezetem ezt a blogot, azzal a szilárd elhatározással, hogy dokumentáljam és – Uram boccsá' – művészetté alakítsam az életem. A plasztika tanárom azt mondta egyszer, hogy a "művésznél nincs transzparensebb ember" ezzel pedig tökéletesen összefoglalta mi ez a blog. Aki olvassa, nézeget nagyjából mindent megtudhat rólam.
Akinek meg erre nincs ideje:
Az oviban szilva volt a jelem, a kedvenc színem az ASDF-zöld illetve a csokibarna. Időnként levágatom a hajam és hagyom vállig nőni, ezzel emlékeztetve magamat arra a korszakra amikor még hátul, copfba kötve hordtam. Van egy hihetetlen barátnőm, Melinda, akivel átéltem már sok csodálatos kalandot, illetve egy öcsém és egy húgom akikkel szintén. Apám kizárólag festészettel és politikával foglalkozik, Anyám pedig minden mással ami az élethez kell. Mindketten Titánok a szememben. Ők öten a legfontosabb emberek az életemben.
Szabadidőmben...hát igazából minden időm szabadidő, mert azt csinálom amit szeretek: rajzolok, tervezek, fényképezek és még fizetnek is érte.
Amúgy rajzzal, grafikával, fotózással egészen kis korom óta foglalkozom. Bár tagadom, elég nagyravágyó vagyok, hosszútávú terveim között szerepel, hogy egyszer mindenkinél jobb legyek abban amit csinálok. Ez a rajz dolog minden létező módon keresztbe tett az iskolai eredményeimnek, hiszen mindig fontosabb volt mint leckét írni – így hát elég sokáig tartott elvégezni a gimit. Ugyanakkor azt csinálom amit szeretek úgy ahogy szeretem, szóval elmondható, hogy nekem lett igazam, nem kell olyasmivel foglalkoznom amivel nem akarok.
Most a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet márvány padlóját taposom és a Szentendre és Vidéke hetilap címoldalait csinálom ezzel párhuzamosan. Elég jól megvagyok az albérletben, éjszakánként pedig felteszem, felírom ide azokat a világbölcsességeket, amikre apránként ráébredek két Unicum között. Apró hibákkal ugyan, de nagyon elégedett vagyok a mostani helyzetemmel.
Van már a hátam mögött egy csomó kiállítás, munka és üres borosüveg – kizárólag száraz vörös.
Önálló kiállítások:
2008 - Blogart - Nagytarcsa, Falumúzeum
2009 - Kapcsolat nélküli munka - Szentendre, Dalmát kávézó
2011 – Címoldalak, Történetek – Szentendre, P’Art mozi
Csoportok kiállítások
2005 - Apák és fiaik - Szentendre, Vajda Lajos Stúdió
2006 - II. Manófesztáció, Szentendre, Művészet-Malom
2007 - Móricz Zsigmond Gimnázium könyvtárában fotó kiállítás - Deim Balázzsal, Szentendre
2009 - Helytörténeti fotópályázat kiállítása - Szentendre, P’Art mozi
2009 - Parallel, Juhász Gergővel - Budapest, Montázs Teaház és Galéria
2009 - Fotópályázat győzteseinek kiállítása - Szentendre, P’Art mozi
2009 – Rejtőző Ének - Budapest, Mamü Galéria
Díjak, eredmények:
2007 - European People Festival rajzversenyén első helyezés - Finnország, Ekenas,
2008 - Novus Gimnázium rajzpályázatán a „Legdrámaibb alkotás” díja - Budapest
2009 - P’Art mozi Fotópályázatán kategória győztes - Szentendre
2010 - Az EcoLogic pályázat közel 2000 versenyzője közül beválogattak a legjobb 100 közé